A szatmárnémeti Aztekium Kaktuszgyűjtő Egyesület 2011. május 18. és 29. rendezte meg Szatmárnémetiben az idei kiállítását, amelynek szokásos módon a Szatmár Megyei Múzeum adott otthont.

Ezúttal nemcsak külső szemlélődőként, hanem kiállítóként is részt vettem. Először. A kiállításra hozzám "közel álló" kaktuszokat válogattam össze. Nem maradhattak ily módon ki az Astrophytumok.

A nyitás előtti napon a szervezők - Nevezi János, az egyesület szervezési titkára, valamint Tar Sándor, vezetőségi tag - már javában pakolgatták a kiállításon a kaktuszokat, amikor megérkeztem. Segítettek behozni a virágokat. Savu Mircea elnök pedig a növények elrendezésében segédkezett nekem. A képen láthatóan sikerült berendezni.

Természetesen az említett három Aztekium-vezető is kiállított. Emellett Bugios Zoltán (Nagybánya), Polyak László (Szatmárnémeti), Bencze Sándor (Nyíregyháza), Egei Mária (Szatmárnémeti), Latiş Constantin (Szatmárnémeti), Harangi József (Szatmárnémeti), Lőrincz István (Nagybánya), s maga a szatmári egyesület elnöke Savu Mircea is elhozta féltett kincseit. S a híres nagybányai Vida Géza szobrászművész gyűjteményéből is megcsodálhattunk néhányat.

Ahogy ez lenni szokott, nemcsak kiállítás volt, hanem kis vásár is. És ahogy az már lenni szokott, most sem tudtam néhány darabnak ellenállni. Mammillaria bocasana var. nudi, egy Astrophytum myrostigma hibridet, és egy Lophophora williemsi fajtát is vettem. Meg egy télálló Opuntia-fajtát, amit még aznap ki is ültettem, néhány Semperveri társaságába.

Érdekes előadás Mexikóról

Május 21-én, szombaton délelőtt az egyik legérdekesebb pontjához érkezett a kiállítás, hiszen az egyesület tagjainak a meghívására Szatmárnémetibe látogatott Izsay Tamás (képen farmerben), a Székesfehérvári Kaktuszbaráti Kör alapító tagja és vezetője, aki mexikói útjáról tartott képes beszámolót.

Nemcsak a helyi gyűjtők jöttek el az előadásra, hanem a magyarországi, azaz a debreceni és nyíregyházai egyesületek is képviseltették magukat.

Az előadás előtt még volt idő az ismerkedésre, beszélgetésre.

Izsay Tamás mexikói útjáról több mint száz képet mutatott be, amelyeken tövises ritkaságokat saját élőhelyükön láthattunk. Azt is elmondta, hogy útját komoly előkészületek előzték meg, hiszen felvette olyanokkal a kapcsolatot, akik már jártak Mexikóba. Egyes érdekes fajtáknak pedig a GPS-koordinátáit is elkérte, hogy ne kelljen haszontalanul gyalogolnia kilométereket, anélkül, hogy rátalálna a kívánt növényre. Pontos útvonalat is megismerhettük. Útja során rendkívül érdekes körülmények között, pl. egy elpusztult yukka törzsén, kőrepedésekben, óriási fű alatt talált rá a ritkaságokra. Mivel az ottani „télnek" megfelelő időszakban utazott az észak-amerikai kontinensre, ezért kevés virágzó kaktuszt talált. Azonban így is lenyűgöző, hogy mennyi növényritkaságot sikerült felkutatni. Fel se tudom itt sorolni, hányfélét láthattunk a képeken.

Ugyanakkor azt is elmesélte, illetve bemutatta Izsay Tamás, hogy a mexikói közemberek mennyire ragaszkodnak a kalaphoz, viszont a nálunk mexikóiként számon tartott szombrérót egyáltalán nem használják. A nők is hordanak kalapot. A férfiak kezéből pedig nem hiányozhat a szivar. Azt is elmesélte, hogy több indián törzs él Mexikóban, akiket a mexikóiak lenéznek, emiatt az őslakosok teljesen elszigetelődötten élnek. Egyik útja során véletlenül belebotlott egy ilyen családba. A gyereknek csokoládét, az asszonynak pedig nedves törlőkendőt adott, s ezzel örömöt okozott számukra, viszonzásul kapott egy pohár vizet. A víz az egyik legdrágább kincs Mexikóban, mivel nincs.

Hozzátette, hogy Mexikóban jó pár kaktuszból lehet gyűjteni, s van egy néhány, ami tilos. A katonák-rendőrök folyamatosan ellenőriznek. Fegyvert, kábítószert keresnek. Kaktuszokhoz nemigen értenek, azonban az tudják, hogy melyik a Lophophora, s milyen hatása van (hallucinogén). Ezért ilyen szigorúan tilos begyűjteni, ugyanis akinél ilyet találnak azoknak "vége" van.

Alig volt olyan nap, hogy ne látogattam volna meg a kiállítást. Kicsit aggódtam, hogy nehogy valami baja legyen a tövises "barátaimnak". Valószínűleg ez olyan első-kiállításos félelem.

Egyik nap pedig a fiam, Hunor is ellátogatott az osztályával.

A képeket ezúttal nemcsak én készítettem, hanem Herczeg Istvántól és Nevezi Jánostól is kaptam.