A kaktuszfélék (Cactaceae) családja mintegy 300 nemzetséget, s több ezer fajt foglal magába.  Fajai Amerika trópusi, szubtrópusi sivatagos vagy száraz hegyvidéki területeiről származnak.

A szukkulensek, ezen belül a kaktuszok életformája a víz hosszabb ideig való tárolására rendezkedett be. Ezért kialakulásukhoz mindenképp tartós vízhiányra volt szükség. Azonban ez hogyan történt, arra csupán elméletek léteznek.

1. Az egyik elmélet szerint a kaktuszok ősei lombleveles, tövises cserjék voltak. Erre a valószínűsíthető ősi alapra a Peireskia nemzetség pozsgás levelű, tövises cserjéi hasonlítanak a leginkább. Ezek magháza ma is felső állású, virágjaik pedig szabad szirmúak, mint amilyenek az ősi fajoké lehetett.

A kaktuszok szervezeti felépítését vizsgálva és összehasonlítva a ma is élő legősibb növényekkel a fenyőfélékkel, igen sok egyezést tapasztaltak (spirálos testfelépítés, szklerenchima-váz). Mivel egy ősi nemzetség, a Rhipsalis tagjai Afrikában és Indiában is őshonosak, valószínűsíthető, hogy kialakulásuk mintegy 100-120 millió éve kezdődhetett el, amikor ezek a kontinensek még összefüggtek.

A földtörténeti középkor elején két hatalmas őskontinens létezett, Laurázsia (a mai Észak-Amerika, Grönland, Európa, Ázsia) és a Gondwana (a mai Dél-Amerika, Közép-Amerika, Afrika, Antarktisz, Ausztrália, Elő-India). Az őskontinensek feldarabolódása előtt kialakult ősi növénycsaládok leszármazottai több jelenlegi kontinensen is megtalálhatók.  Ennek a feltételezésnek ellentmond az a tény, hogy Afrikában hiányoznak a kaktuszok, s itt a Euphorbiaceae terjedt el.

Az afrikai és ázsiai rhipsalisok nem szukkulensek, ezért valószínűsíthető, hogy sok szempontból hasonlíthatnak a kaktuszok őseire.

Feltételezhetjük, hogy az „őskaktusz" szubtrópusi éghajlat lakója volt, csupán a geomorfológiai tagoltság eredményeképp alakíthatott ki pozsgás életformát.

2. Egy másik elmélet szerint a törzsszukkulens kaktuszok kialakulása feltehetőleg mintegy 60-70 millió éve kezdődött el, amikor Amerika nyugati partvidékén felgyűrődtek a Kordillerák hegyláncai, és elfogták az esőt a belső felföldek elől. Az így kialakuló nagy félsivatagokon a növényfajok egy része kipusztult, mások pedig alkalmazkodtak a körülmények változásához. Ahogy már a pozsgás levelek felülete is túl nagy volt, túl sok vizet párologtatott el, a kaktuszok valamennyi élettevékenységüket a törzsbe helyezték át, abba épültek be zöld színtesteik is. Leveleiktől megszabadultak: bár egyes fajok fiatal hajtásaikon még pozsgás, fenyőtűszerű levélkéket növesztenek, ezek az első szárazabb időszakban leszáradnak, és nem nőnek ki újra. A víztárolás szerepét is a szár vette át: ez alakult pozsgássá.

3. Egy következő elmélet a DNS változások és edénynyalábok anatómiájára vonatkozó kutatásokra alapul, s eszerint a kaktuszok legközelebbi rokonai a Talinum, Anacampseros, Portulaca nemzetségek. Eszerint feltételezték, hogy a Portulacaceae családja és az „előkaktuszok" között álló közös ősből egy szárazságtűrő leszármazási vonal keletkezett, amely aztán Amerikában terjedt el, miután a Gondwana ősföldrész szétszakadt. A kaktuszok eredetének e pontos központja vita tárgyát képezi. Két ilyen uralkodó központja létezik a valószínű eredetnek: az első a Karibi-szigetek között van (ezt Buxbaum javasolta), míg a másik Dél-Amerika északi (nyugati) részén.