A pejot (peyotl), vagy peyote (Lophophora williamsii) egy közép-amerikai gömbkaktusz, kivételesen magas alkaloid tartalommal (eddig több mint hatvanféle alkaloidot izoláltak belőle). A közép-amerikai indián kultúrákban kiemelkedő szerepe van, szent növényként tartják számon. Főleg rituális alkalmakkor fogyasztják, de univerzális gyógynövényként is ismert, többek között természetes antibiotikum-tartalmának köszönhetően. Egyik alkaloidja, a meszkalin az emberi szervezetbe kerülve hallucinogén hatású.

Közép-Mexikótól, San Luis Potosí államtól Dél-Texasig és Új-Mexikóig a felföldeken, hegyvidékeken él. Elsősorban a Rio Grande közelében és Chihuahua sivatagban fordul elő.

Leírása

Teste lapított gömb alakú, a felszín alatt vastag répagyökérben folytatódik. Élőhelyén a talajba húzódik. Bőre kékesszürke, areoláiban (tövispárna) tövisek helyett piszkosfehér szőrpamacsok (trichoma) nőnek. Csak a nagyon fiatal magoncoknak vannak apró, jelentéktelen töviseik. Bordái a többi Lophophora fajhoz (diffusa, fricii) képest jól elkülöníthetők, egyenesek vagy hullámosak. A bordák száma kortól és életkörülményektől függően változhat. A fiatal növények általában öt bordásak, amelyek később osztódnak. Felnőtt növényeknél a nyolc borda az általános, de nagyon idős korban lehet több (10-13) is. Válaszvonalaik kevéssé mélyednek be.

A fajnak számos változata ismert. Az egyik legismertebb, erősen sarjadzó változata a L. williamsii var. caespitosa.

A peyote nagyon lassan nő és lesz pszichoaktív. Kb. 15 év, mire eléri azt a „kort", amikor „szüretelni" lehet (megfelelő hozzáértéssel a meghagyott gyökérből újabb sarjak hajtanak ki), így nem véletlen, hogy sem a helyi törzseknél, sem Európában nem lett „tömegcikk".

Alig 1 cm-es, keskeny szirmú virágának lepellevelei rózsaszínűek, sötétebb középcsíkkal (színük a fehértől a sötét rózsaszínig változhat). A bibe és a porzó sárga.

Termése pirosas, lágy húsú bogyó, viszonylag kevés apró, fekete maggal. A termés a növény testében, a gyapjúfilc alatt nő, és csak éretten bukkan elő.

Tartása

A peyote is, akárcsak a kaktuszok általában igénylik a közvetlen napfényt. Nyáron kéthetente kaktusztáppal locsoljuk. A peyote lassan növő kaktusz, s megfelelő tartás mellett több sarjat hoz. Télen pihentetésre van szüksége.

Érdekességek

A növényt az indiánok több ezer éve használják rituális alkalmakkor. Már i.e. 300 évvel is használták sámánisztikus célra (sőt, találtak egy kb. 7000 éves szárított peyot készletet is egy barlang mélyén), a hódító spanyolok is feljegyezték (a pszilocibin gombával együtt) „sátánikus, primitív" alkalmazását.

Napjainkban Mexikóban és az USA-ban mind termesztése, mind fogyasztása illegális. Kivétel az USA-ban a NAC (Native American Church) és Mexikóban néhány olyan indián törzs, amelynek a törvény megengedi, hogy vallási célból gyűjtsék és fogyasszák.

Európában általában hallucinogénként ismerik, s csak a 19. század végén, illetve a 20. század elején hozták be először nagyobb mennyiségben - kifejezetten tudatmódosító hatása miatt. Egyes dokumentumok szerint a náci koncentrációs táborokban is végeztek kísérletet vele. Békésebb használata az ötvenes években kezdődött meg, illetve természetesen a hatvanas évek „mindent-kipróbáló" korszaka vitte be a köztudatba mind a szintetikusan előállított meszkalint, mind a peyotot.

A peyote alkaloidjai közül a legtöbben csak a meszkalint ismerik, a többi cirka 60 vegyületet figyelmen kívül hagyják. Hatása a sokféle alkaloid miatt kiszámíthatatlan. Hangsúlyozottan nem szórakozási drog. Fogyasztása után egy órával általában kellemetlen fizikai hatások lépnek fel (hányinger, hányás, légzési nehézség, izomgörcs, gyors szívverés stb.) Ezután kezdődik a megváltozott tudatállapot, amely 6-12 óráig tart. Hallucinációk nem mindig jelentkeznek. A NAC navajo tagjai, akik rendszeresen fogyasztják, arról számolnak be, hogy csak nagyon ritkán támadnak tőle vízióik, de ha mégis, azt rossz jelnek tekintik. A peyote hatását vizsgáló európai kutatók arról írnak, hogy a vizuális hallucinációk sötétben gyakoribbak. A peyote által előidézett tudatállapotra a hallucinációknál jellemzőbb az énkép és a világról alkotott nézetek megváltozása, összeomlása. A dokumentált kísérletek szerint gyakori az az érzés, hogy az egyén kilép önmagából, és a végtagjait valaki más mozgatja. Egy peyotl-„utazás" éppen ezért maradandó nyomokat hagyhat a pszichében. Az USA-ban a fogyasztását tiltják ugyan, de magát a tartását nem.