Több példány is található a gyűjteményemben ebből a Ferocactus fajtából. A legnagyobb a Latis-gyűjteménnyel került a hozzám. Kisebb példányokat, illetve a csupasz formájú változatát én is vásároltam. Hétköznapi néven még kék hordó kaktusz névvel is illetik.

A taxon első hivatalos leírása A. P. DE Candolle nevéhez fűződik, aki 1828-ban publikálta azt Echinocactus glaucescens néven. Majd tíz évvel később , 1837. augusztusában Münchenben megjelent az Echinocactus pfeifferi leírás J. G. Zuccarini tollából. 1838-ban a faj újabb leírása látott napvilágot E. theionacanthus néven, ezúttal Lemaire volt a szerző. Akkoriban rengeteg vita bontakozott ki az érvényes fajnév-használata körül. Miután Britton és Rose 1922-ben áthelyezte a taxont változatlan fajnévvel a Ferocactus nemzetségbe, egy időre lenyugodtak a kedélyek, s a faj új, hivatalos neve széles körben elfogadottá vált.

Mexikó, Hidalgo, Queretaro és San Luis Potosi államában találjuk a F. glaucescens őshazáját. Elsősorban meredek, déli fekvésű  hegyoldalakon, gyakran függőleges sziklafalakon, a mészkősziklák üregeiben, kevés lombhumuszban érzi jól magát, 1000-1300 m tengerszint feletti magasságban.

Szinonimái:

Bisnaga glaucescens

Echinocactus glaucescens

Echinocactus  pfeifferi

Ferocactus pfeifferi

Leírás

A növény alapvetően egyedül álló, magányos fajta, viszont idős korban az alapjánál sarjadhat, hajtásai gömbölyűek vagy rövid oszloposak. 30-70 cm és 30-50 cm átmérőjűek, tenyészcsúcsuk lapított. Viaszos kékeszöld színűek. Bordáinak száma 11-34 , de számoltak már 44 bordás egyedet is. A bordák általában élezettek, 2-3 cm magasak, egyenes lefutásúak. Areolái ovális alakúak, 7-20 mm hosszúak és 5 mm szélesek. Az areolák idővel teljesen összeérnek. A tövisek közel egyformák, sárga árnyalatúak, többnyire egyenesek, vagy olykor kissé hajlottak, 3-3,5 cm hosszúak. Egyetlen középtövise van, peremtöviseinek száma 4-8. Virágai sárgák, harang alakúak, 2-4,5 cm hosszúak és 2,5-3,5 cm átmérőjűek. Termései gömbölydedek, teltek, 1,5-2 cm-esek, fehérek vagy sárgás árnyalatúak. Magjai aprók, sötétbarna-feketés színűek.

Tartása

Igen népszerű a kaktuszgyűjteményekben, ennek egyik oka megjelenése, másik tartásának egyszerűsége. F. glaucescens az egyik leggyorsabban fejlődő, tartási hibákat is elviselő, szinte mindent kibíró hordókaktusz fajta. Az általános kaktusztartási szabályok vonatkoznak rá. Nyáron igyekezzünk tűző napon tartani, csak óvjuk a tavaszi napégéstől, ugyanis könnyen megperzselődik, s az így szerzett sérülést nehezen heveri ki. Annak ellenére, hogy termőtalaja élőhelyén rendkívül meszes, kultúrákban még erre sem igényes, bármilyen, jó vízáteresztő képességű talajon jól érzi magát. Jó tartás mellett könnyen virágzik. Itteni éghajlaton április-májusban bontakoznak ki, élőhelyükön azonban már februárban virágozhatnak.