A kaktuszok Észak-, Dél- és Közép-Amerikából származnak. Élőhelyeiket megvizsgálva rájöhetünk, hogy azok semmi esetre sem csak a sivatagi területekre korlátozódnak, mint ahogy a legtöbben tudni vélik. Éppen ellenkezőleg, csupán a fajok mintegy negyede él sivatagokban. A többi faj jobban kedveli a félsivatagok, száraz sztyeppék, lombhullató erdők és füves területek kevésbé ijesztő térségeit. De találhatunk kaktuszokat - a fajok nagyjából öt százalékát - a dzsungelek legmagasabb fáinak tetején is.
Amerika hatalmas kontinens, a kaktuszok így a legkülönbözőbb éghajlatú területeken élnek. Vegetációjuk északi határa az északi szélesség 50° tájékán van, itt elsősorban télálló kaktuszokat találunk. Az Opuntia compressát, az eredetileg a legészakibb fajt az 57. északi széllességi körnél jegyezték fel, míg a legdélebbi kaktuszokat, Tephrocactus darwiniit és a Maihuenia patagonicát a 49. déli szélességi körnél találták meg, Patagóniában.
A kaktuszok igazi hazája azonban csak az USA délnyugati államaiban kezdődik. Arizona, Új-Mexikó, Texas és Kalifornia éghajlata sivatagi, félsivatagi. Emellett igen érdekes élőhely a nemzeti parkok területe. Itt a tömegesen előforduló fügekaktusz-félék mellett Echinocereusok, Escobariák, valamint néhány Mammillaria, Coryphantha faj és a saguaro (Carnegia gigantea) él. A kaktuszfajok skálája itt sokkal szűkebb, mint Mexikóban, de az USA kaktuszai igazi kincsek.
Ehhez a zónához csatlakozik délről a Mexikói-magasföld, ahol a kaktuszoknak igen sok faja egyenként is nagy egyedszámmal fordul elő. E hegyes, vulkanikus területen él a Mammillaria és a Coryphantha nemzetségek zöme.
Mexikó a kaktuszrajongók Mekkája. Területén található meg a fajok a legnagyobb számban, beleértve számos miniatűr, endemikus (helyi) nemzetséget és néhányat a leglátványosabb kaktuszok közül. A kaktuszok Mexikóban leginkább a félsivatagos területeken terjedtek el, olyan növényi társulásokban, ahol a pozsgások számos változata és egyéb xerofiták (szárazságtűrők) vannak túlsúlyban. Ezeket a specializálódott előfordulási helyeket „matorral"-ként nevezik és elhelyezkedés, valamint a növényi fajok aránya szerint „matorral microfilo", „matorral rosetofilo" és „matorral crasicaule" egységekre osztják fel. Azonban Mexikóban más természetes környezetben is nőnek kaktuszok, így a füves vidékeken (pastizal) vagy a fél lombhullató száraz erdőkben (bosque subcaudicifolio).
Mexikó északi államai: Sonora, Chihuahua, Sinaloa, Coahuila és Durango területének nagy része száraz sivatag, míg Közép-Mexikó: Zacatecas, San Luis Potosí és Tamaulipas államok klímája átmeneti. Az USA déli államaiban és Mexikóban számos közkedvelt, de nehezen nevelhető és nehezen tartható kaktusz él: Lophophora, Pelechyphora (Encephalocarpus), Astrophytum, Ariocarpus, Turbinicarpus stb.
Mexikó Közép-Amerikával határos részeinek klímája meleg, trópusi: ez a Rhipsalis, Epiphyllum, Peireskia fajok és egyes cereoid nemzetségek hazája.
Közép-Amerika az ún. „szárazföldi hídból" és a szigetvilágból (Antillák-Bahama) áll. A trópusi övbe esik, de függőleges tagoltsága miatt klímája változatos. Ezeken a tengerparti területeken egészen Kolumbiáig és Venezueláig főleg Melocactus fajok tenyésznek. Amerika felfedezői is ezekkel találkozhattak először, s a hajdani leírások alapján ezek voltak az elsők, amelyeket áthoztak Európába.
Brazíliában főleg a délkeleten hegyekkel határolt fennsíkok óriási füves mezőin nőnek kaktuszok. Az ország meleg, nedves részein, a trópusi higrofil körülmények között sok az erdei, fán lakó kaktuszfaj (Epiphyllum, Epiphyllopsis, Erythrorhipsalis, Rhipsalis). A kaktuszimádók számára legérdekesebb brazil tartományok azonban mégis a kelet- és közép-brazil fennsíkok időszakosan száraz szavannai éghajlatán találhatóak. Így páldául: Mato Grosso, Bahia, Minas Gerais, Sao Paulo és Rio Grande do Sul az uruguayi határon. Észak-Brazíliában Arrojadoa, délen Brazilicactus, Eriocactus, Echilopsis fajok élnek. Brazília híres arról, hogy számos jelentős nemzetség hazája, így például a Discocactusé és az Uebelmanniaé. Itt található még a Notocactus nemzetség számos tagja is. A brazil kaktuszélőhelyek magasabb éves átlaghőmérséklete miatt nyilvánvaló, hogy magasabb teleltetési hőmérsékletet igényelnek az innen származó növények. Ez érvényes többek közt a két fentebb említett nemzetségre: Discocactusra és az Uebelmanniara. Mivel hatalmas az ország, ezért még akadnak kaktuszrajongói szemszögből felfedezetlen részek is, és kétségtelen, hogy számos olyan kaktusz otthona, amelyet botanikailag mind ez idáig még nem soroltak be.
Dél-Amerikában a kaktuszok másik hatalmas hazája Argentína. A klímaviszonyok ott is eltérőek. Az argentínai élőhelyek: La Quiaca, Jujuy, Huamahuaca, Salta, Tucuman, Catamarca, Andalgalá, San Louis, Cordoba, Mendoza, Cabo Raso. Itt a kaktuszok alacsonyabb területeken gyakran füvek között nőnek: például a Gymnocalycium nemzetség számos tagja, melyek Uruguay és Paraguay területén is fellelhetők. Argentína nagyszámú különböző Opuntia fajjal büszkélkedhet, s a Pterocactus nemzetség növényei is megtalálhatóak itt. Érdekes argentin nemzetség a Tephrocactus, amely Salta tartománytól a közép-argentin Mendoza tartományig honos.
Nemcsak Argentínában, de az Andok nyugati oldalán, a Csendes-óceán partvidékén (Chilében és Peruban) is sok a kaktusz. Több jellegzetes faj, illetve nemzetség csak itt fordul elő. Ezen a területen sivatagi, sőt „hűvös sivatagi" az éghajlat. 
Peru igen közel fekszik az Egyenlítőhöz, ennek ellenére az itt található kaktuszok képesek elviselni a hideg teleket, mivel többségük nagy tengerszint feletti magasságokban található. Peru kaktuszai igen színesek, és két fő csoportra különíthetők el. Az elsőbe tartoznak a part menti, illetve Cordillera nyugai lankáin növők - Islaya, Eriosyce, Neoraimondia -, a másik csoportba pedig a Cordillera keleti lankáin és Kelet-Peruban honosak - Cleistocactus, Espostoa, Oroya. Tipikusan perui nemzetségek még: az Arequipa, Azureocereus, Gymnocereus, Eulychnia, Espostoa, Haageocereus, Matucana, Horridocactus. Peru néhány endemikus (helyi) nemzetségnek is otthona: Neobinghamia, Mila, Morawetzia.
Chile az egyik legérdekesebb dél-amerikai ország kaktusztermesztők szemszögéből is. Néhány chilei kaktusz a világ legszárazabb részén nő, mivel az Atacama-sivatagnak vannak olyan területei, ahol gyakorlatilag soha nem esik az eső. A növényeknek itt minden vizet a bőségesen képződő ködből kell felvenniük. A part menti sivatag éghajlata, amelyet a nagy mennyiségű köd tesz egyedülállóvá, garua néven is ismert. A chilei kaktuszok teljesen alkalmazkodtak ehhez a zord viszonyokhoz. Tipikusan chilei nemzetség a Copiapoa, amelyik ugyancsak hozzászokott az itteni viszonyokhoz. Az alkalmazkodás egyik eszköze a vastag viaszbevonat, valamint a sekélyen és nagy területre kiterjedő gyökérzet. Kaktuszok a sivatagi területtől délre is nőnek Chilében. Chilében élők: Neochilenia, Horridocactus, Neoporteria, Eriosyce, Islaya.
Sok kaktuszfaj honos Bolíviában is. Az itt található kaktuszok diverzitása több szempontból is a mexikóiakéhoz hasonlítható. Bolívia csupán Mexikó területének fele, de kaktuszok tekintetében szokatlanul változatos. A Bolíviában növő kaktuszok hihetetlen változatosak - mind fajok, mind élőhelyek tekintetében. Ez a jelenség számos dél-amerikai nemzetségre jellemző, de a bolíviai Sulcorebutia nemzetség tipikus példa erre. Egyetlen helyen találhatunk egyidejűleg hosszú és rövid tövisű, piros, narancs, sőt sárga virágú kaktuszokat is, melyek valamennyien azonos faj tagjai. A Sulcorebutia mellett számos más érdekes nemzetség is fellelhető, melyek jellemzőek Bolíviára. Különösen sok kaktusz él a Cordillerák két vonulata közötti Bolíviai-magasföldön, az Altiplanón, amelynek kaktusz-vegetációja Észak-Argentínáéhoz hasonlít. Bolíviai kaktuszok: Echinopsis, Lobivia, Mediolobivia, Parodia, Rebutia (Aylostera) és Weingartia. Bolívia gyönyörű oszlopos kaktuszokkal is dicsekedhet: Cleistocactus, Corryocactus és Oreocereus fajtákból.
Kisebb területek - Uruguay, Paraguay vagy Kubából - is származnak kaktuszok, azonban ezen országok flórájának csak nagyon kis, elhanyagolható részét képezik a kaktuszok, ezért nem is tárgyalhatóak külön.
Dél-Amerikától távolabb, a Csendes-óceánban fekvő Galápagos-szigetek flórája és faunája is sajátságos, is itt is találhatunk egyedi kaktusznemzetségeket. A szigetek a hazája például a rendkívül ritka Brachycereus nesioticusnak és számos endemikus Opuntianak (O. echios var. gigantea).
Képek:
Mammillaria leptacantha
Turbinicarpus kraizianus
