Jelenleg nem túl sok - tíz darab - Notocactusom van. Kettő-három közülük pedig már elég szép nagyocska, az első kaktuszokkal kerültek a gyűjteményembe.

Tudományos nevén már nem is notocactusnak hívján, hiszen 1982-ben F.H.Brandt átsorolat a Parodiák nagy családjához. A nemzetségnek a Notocactus nevet K. Schumann adta, a nemzetség típusnövénye pedig a Paraguayban élő Notocactus schummanianus. A nemzetség neve jelzi az elterjedési területét, a „notos“ (ógörög) déli szél, dél, délit jelent, a cactus a latin „cactos“ szóból ered, amely kaktuszt jelent, s mutatja, hogy délen élő kaktuszokról van szó.

Korábban mind a Link et Otto által 1827-ben közzétett Echinocactus nemzetségbe tartoztak. A Notocactus (Sch.) Berger emend. Buxbaum nemzetséget Dr. Karl Moritz Schumann (1851-1904) neves német botanikus hozta létre 1898-ban, miután több hasonló közös jegy és főleg a feltűnő vörös bibefej alapján leválasztotta e fajt az Echinocactus gyűjtőnemzetségtől.

Alwin Berger (1871-1931) német botanikus, a Notocactus nemzetséget a ma elfogadott rendszertani szintre emelte. Prof. Franz Buxbaum (1900-1979) osztrák botanikus, aki a jelenleg elfogadott, más nemzetségekkel kiegészített (emend. Buxb.) Notocactus nemzetséget hozta létre.

Őshazája Brazília, elsősorban Rio Grande do Sul államánban fellelhető, de Paraguayban, Uruguayban és Argentínában is fellelhető. Elég kis területen, alig 2600 négyzetkilométeren találkozhatunk vele, s csak nagyon ritkán fellelhető, leginkább a 150 és 800 tengerszint feletti magasságban.

Fajta leírása

A Notocactus nemzetség 92 faja valamint 54 változata és formája nagyobb részben magában álló, egyesek - inkább idősebb korban, vagy sérülés esetén - sarjadók, gömb alakúak (kb. 20 cm), de némelyek zömök oszloppá fejlődnek (1m-nél is nagyobbra nőhetnek). (A korábbi Eriocactus fajok többségének csúcsa jellegzetesen és feltűnően ferde). Saját gyökerükön meglehetősen lassan nőnek.

Testük színe a világos sárgászöldtől a sötétzöldig minden árnyalatban előfordul, de hamvas szürkés (N. magnificus) és kékes tónus (N. buiningii) is található.

Testük sűrűn bordázott, fajtól függően 10-40 db. tagolja a testfelületüket. A bordák közepesen mélyek, egyenesen vagy csavartan lefutók, lekerekítettek, tőben sarkosak, az areolák között - fajonként változóan - orr alakú kúpokkal dudorosak. E tulajdonságukból ered tükörfordításban a magyar (kissé pejoratív) "púposkaktusz" név. A buckás, búbos, bütykös, csomós, dudoros, göbös vagy orros elnevezés talán közelebb állna a valósághoz.

A tövisek színe, alakja, száma és mérete nagyon jellemző az egyes fajokra. Színük a fehértől a szarusárgán és a sötétbarnán át ritkán a feketéig változik. Többnyire íveltek, de hullámosak és kuszáltak is előfordulnak, általában vékonyak, fénylők, testhez simulók. A tövisek mérete egyes fajok esetében rövid, más fajoknál hosszabb, a néhány mm-től kb. 5 cm-ig is terjedhet. A középtövisek a legtöbb esetben jól elkülöníthetők, némelyik faj tövise rendkívül dekoratív.

Egészen fiatal (3-4 éves) kortól virágzóképes növények. A nemzetségre a jellemző virágszín a sárga.  A számos nagy virág, melyek a csúcs közelében lévő fiatal areolákból fejlődnek, leginkább selymesen fénylő citromsárga, ritkán halványsárga, zöldessárga, narancssárga, rózsaszín, magenta, piros vagy lilásvörös színűek.

Tölcsérszerű virágaik több (4-6) napon át, tavasszal és nyár elején nyílnak. Méretük 8 cm is lehet, de a N. herteri még a 15 cm-t is elérheti! A vörös bibeszáluk is igen jellegzetes.

A kisméretű termésük alapján megkülönböztethetünk húsos, hosszirányban felnyíló vagy megnyúlt, részben csőtermés, vékonyfalú, beszáradó, alul felnyíló gyümölcsöt. A sok apró mag fénytelen sötétbarna vagy fekete színű, a maghéj felülete kissé dudoros (szemölcsös).

Tartásuk

A Notocactusok növényeket tartás szempontjából két fő részre lehet bontani, egyikbe tartoznak azok, amelyek élőhelyükön fűben, bokrok, fák árnyékában élnek (például a N. ottonis, N. linkii, N. herterii, N. concinnus, N. vanvlietii, N. werdermannianus, N. sellowii), ezek esetén az árnyékolás szükségszerű. Másik csoportba azok tartoznak, amelyek élőhelyükön tűző napon élnek (például a N. scopa, N. magnificus, N. warasii, N. leninghausii, N. mammulosus), ezek erősen napos heyet kell biztosítani.

Talaj tekintetében inkább az enyhén savas kémhatású talajt kedvelik, érzékenyek a meszes földre. Természetesen jó vízáteresztő legyen a közeg, amiben élnek, ásványokban gazdag legyen a földjük. A nemzetséghez tartozók leginkább 20-25 fokon érzik jól magukat.

A Notocactusok magról könnyen nevelhetőek. Vetés után akár már 2-3 napra ki is kelnek. Saját gyökerükön is igen jól fejlődnek.