Mikor „keltsük fel” kaktuszainkat
A tavasz közeledtével felmerülhet a kaktusztartókban (főleg a frissen tulajdonossá váltakban), hogy a téli nyugalmi időszak után mikor ébresszük fel kaktuszainkat.

Általános szabály, hogy inkább később indítsunk, mint túl korán!

Több tényező is befolyásolhatja az indítás időpontját. Tudnunk kell, hogy a kaktuszok ideális fejlődéséhez elsősorban melegre, sok fényre és vízre van szükség. A téli pihenő után elsősorban a meleg az, ami a tavaszi indulást meghatározza. Legalább 15-20 fokra van szükség.

Azok a kaktusztartók vannak a legjobb helyzetben, akik fűthető üvegházzal rendelkeznek. Akiknek a pénztárcája is megengedi, s fűtik az üvegházat, hogy konstans hőmérsékletet biztosítsanak, azok akár már márciustól indíthatják a kaktuszok fejlődését.

Üvegházban, fóliasátorban, de fűtés nélkül várnunk kell még egy-két hetet, s leghamarabb március végén, április elején kelthetjük fel kaktuszainkat téli álmából.

A legtöbbet azoknak kell várniuk, akik lakásban nevelik növényeiket. Április előtt semmiképp ne indítsák el növényeinket, mivel a növekedési időszakban a kaktuszoknak megnő a fényigénye, és borús időben, a szobában nem tudják ezt biztosítani. Fény nélkül pedig a növények megnyúlnának, elcsúfulnának.

 

Saját tapasztalat

 

A kaktuszaim java részét hűvös lépcsőházban teleltetem. Általában március közepén kezdem el először, nagyon óvatosan és kevés vízzel elindítani a fejlődést. Márciusban még csak hetente és óvatosan locsolom őket. Április közepén a lakás déli szobájának az ablakánál lévő virágtartóba a kaktuszok nagy részét kipakolom, s innen kezdve fokozni kezdem a locsolást. Jót tesz a fejlődésüknek a nappali 25-30 fokhoz közelítő meleg, s az esti lehűlés, hiszen ez az eredeti élőhelyük éghajlatához hasonlít. Betartom persze a legfontosabb szabályt: csak akkor locsolom a kaktuszokat, ha a földjük kiszáradt. Ha esős nap is beékelődik, akkor persze kimarad a locsolás, mindaddig, míg a kaktuszok földje kiszárad. Ha túl sok eső esik ebben az időszakban, akkor lefedem a kaktuszokat, hogy védjem a túlzott vízmennyiségtől. Amint kikerülnek a szabadba kaktuszaim, kéthetente kaktusztápoldatos öntözővízzel locsolom meg.

 


Még nincsenek megjegyzések. Hozzászóláshoz regisztráció szükséges.