Első vetésem tapasztalatai
Azt tartják kaktuszrajongó körökben, hogy akkor válsz igazán gyűjtővé, ha már vetettél maggot, s az ebből kikelt növényed már virágzott is.

Nos, mindenképp fejet hajtok ezen megállapítás előtt, azonban ennek ellenére nehezen tudtam rávenni magamat a vetésre. Félreértés elkerülése végett, szaporítani azért szoktam, de inkább az általam egyszerűbbnek és gyorsabbnak ítélt sarjról való sokszorosítást választottam.

Lassan közel húsz éve vannak kaktuszaim, de idén vetettem először. Hogy miért? Első sorban, mert eddig nem volt rá késztetésem. Másodsoran a vetés elég macerás dolog. Másfajta odafigyelést igényel. Nem mindegy mibe veted a maggot, milyeneke a fényviszonyok és hogyan locsolod.

A neten kutatva a magvetés fortélyai után, többek közt ezekre a kötelezően betartandó vetésigényekre, feltételekre bukkantam, amelyekre oda kell figyelni:

  • steril ültetőközeg,
  • magas páratartalom,
  • napfény v. ennek megfelelő spektrumú mesterséges fény,
  • megfelelő hőmérsérlet (az un. talpmeleg ültetőközeg nagyon előnyös a csírázáshoz, a gyökérképződéshez. Ebben az esetben a levegő hőmérsékletéhez képest pár fokkal melegebb az ültetőközeg),
  • szellőztetés.

Hogy azonnal a vetés közepébe vágjak, első magvetésem (2014-ben) egy turbinicarpus beguinii X pseudopectinatus magjaira esett. Csak néhány maggal próbálkoztam, s a fenti feltételek figyelembe vétele nélkül. A siker persze el is maradt. Egy darab sem kelt ki. Így a cserépbe egy másik pozsgás növény egyik sarját szúrtam bele - gondolván, ha már van benne föld, ne vesszen kárba. A pozsgás megmaradt. Viszont nagy meglepetésemre, több mint három hét elteltével felfedeztem két kis magoncot. Tudom, nem nagy a kikelési arány, ennek ellenére nagyon örültem.

Következtőkben már igyekeztem megfelelő körülményeket teremteni a magoknak. Astrophytum ornatumot, myriostigmat (hármas bordázatut), valamint Turbinicarpus swobodeat és pseudopectinatust vetettem, egy-egy kis cserpébe. Mindegyikből kelt jó néhány. Sajna a swobodeák idén (2015) nyéron kipusztultak.

2015 tavaszán, azaz márciusban és áprilisban már „nagyban" fogtam neki eme műveletnek. Többféle Thelocactust (arra számítva, hogyha ezek vadon is elég szép számban kikeltek, akkor jobb körülmények között még nagyobb lesz a siker), Weingartiat, Turbinicarpust, Mammillariát vetettem, emellett Paródiával és Copiapoakkal is próbálkoztam.

Ahogy a mesterektől láttam, miután a földre kerültek a magok - ugyanis nem fedtem be őket, csak kicsit belenyomkodtam a földbe - meglocsoltam egyszer, s lefóliáztam. Ezzel teremtve meg a megfelelő klímát. Ameddig meg nem jelennek a magoncok, addig nem szabad leszedni a fóliát, illetve locsolni sem kell. Egy hét múlva már nagyjából jelentkeztek is a magoncok. Arra ügyelni kell, hogy a kikelés után szedjük le a fóliát, mivel ha túl sokáig marad rajta, befülledhet, s bepenészedhet az egész. Még akkor is, ha sterilizáltuk előtte a földet.

Többé kevésbé jól keltek, s meg is maradtak. A Thelocactuszokban valóban nem kellett csalódnom, s meglepetésemre a Copiapoak is jól keltek, illetve fejlődtek. Volt olyan mag, amely jóval a vetés után gondolta úgy,  hogy mégis kikel. Ez főleg a Mammillariákra (lloydii, tezontele) volt jellemző: a vetés után majd két hónapra jelentek meg a magoncok. A legnagyobb meglepetésemre!

A friss kaktuszültetvényemet egy ideig az ebédlő délre néző ablakában tartottam. Majd, ahogy az idő engedte, egy védett, inkább félárnyékosabb, de világos helyre kipakoltam a szabadba, hogy erősödjenek. Semmiképp ne tegyük a kis magoncokat tűző napra.

Szeptember első napjaiban pedig elérkezettnek láttam az időt, hogy kipikírozzam őket. Pikírozással kapcsolatban sincs egyértelmű szabály: van, aki a tavaszi műveletre esküszik, van, aki pedig az őszire. Mindkettőnek megvan az előnye és hátránya. Ha tavasszal teszi az ember félő, hogy nyáron megégnek, ha ősszel pikírozunk, akkor pedig a tél sarcolja meg a magoncokat. Így ez a gyűjtőre van bízva.

 

Egy kis plusz

 

A Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság honlapján, Dr. Gyúró Zoltán tollából találtam egy rövidke tanulmányt, amely a kaktusznemzetségek magvainak a csírázó képességi idejéről szól. Én nagyon érdekesnek tartottam, bár más vélemények szerint minél jobb frissen elvetni a magokat, hiszen az idő előrehaladtával mindenképp csökken a csirázóképesség.

 

 

Nemzetség

Csírázási képesség ideje
(év)

Acanthocalycium

4

Agave

5

Ancistrocactus

3

Astrophytum

3

Brasilicactus

2

Cereus

4

Cleistocactus

4

Copiapoa

5

Coryphantha

4

Echinocereus

4

Echinofossulocactus>>Stenocactus

2

Echinomastus

4

Echinopsis

4

Epithelantha

3

Escobaria

4

Euphorbia

4

Faucaria

4

Ferocactus

4

Frailea

3

Glandulicactus > Sclerocactus

3

Gymnocactus > Escobaria, Sclerocactus, Turbinicarpus

4

Gymnocalycium

3

Hamatocactus > Ferocactus, Sclerocactus, Thelocactus

5

Harrisia

3

Leuchtenbergia

5

Lithops

4

Lobivia > Echinopsis, Rebutia

3

Lophophora

4

Mammillaria

4

Matucana

4

Melocactus

6

Neochilenia > Eriosyce

4

Neolloydia

4

Neoporteria > Eriosyce

4

Notocactus > Parodia

3

Opuntia

10

Parodia

4

Pleiospilos

4

Pseudolobivia > Echinopsis

4

Rebutia

2

Sempervivum

3

Setiechinopsis > Echinopsis

4

Thelocactus

4

Trichocereus > Echinopsis

4

Turbinicarpus

3

Weingartia > Rebutia

2

Wigginsia > Parodia

2

 

Galéria
1  2  3  4  5  6        Play         Stop

Még nincsenek megjegyzések. Hozzászóláshoz regisztráció szükséges.